Már majd egy éve nem vásároltunk kenyeret, és imádjuk az ebből fakadó változatosságot. Került már az asztalunkra rozsos, rozsos-diós, kukoricás, paradicsomos-bazsalikomos kenyér is. A mostani nagy kedvencünk a burgonyás kenyér, amiből eddig két fajtát próbáltunk ki, és mindkettő nagyon ízletes lett.

Hozzávalók az 1. változathoz: 35 dkg átszitált finomliszt, 50 dkg főtt, áttört burgonya, 1 dl tej, 1 cs szárított élesztő, 1 tk cukor, 2 tk só, 2 ek olaj.

A 2. változathoz: 50 dkg burgonya, 2 cs szárított élesztő, 1 kg átszitált finomliszt, 1 ek só, 0,5 l a krumpli főzővizéből.

Az elkészítés mindkét esetben azonos: a burgonyát megfőztem, pucoltam, összetörtem. Ezután az összes hozzávalót egy keverőtálban összegyúrtam, meleg helyen 1 órát kelesztettem. A sütőt bekapcsoltam 200 °C-ra. Utána újból átgyúrtam, cipót formáltam (a 2. változatban két cipót), a tetejét bevagdostam 2 helyen, sütőzacskóba tettem és még fél órát kelesztettem. Utána 55 percig sütöttem, a zacskóból kiszedtem és vízzel megkentem.

A fotó a második változatról készült. Szerintünk az első egy kicsit ízletesebb, de épp csak egy gondolatnyival :-).